2018. február 5., hétfő

Mitér

Lázár János közölte, aki nem tud lakossági fórumot tartani, az annyit is ér.
A közmunkások például nem tartanak lakossági fórumot, így nem tudják elmondani mi a véleményük az Orbán család (papa, Ráhel lány, sógor, családi cimborák) milliós/milliárdos meggazdagodásáról, Mészáros Lőrinc gazdasági zsenialitásáról, aki saját szerény és szívhez szóló vallomása szerint okosabb Zuckenbergnél és nyilván még annyi másnál, mi jut ezek után hirtelenjében eszükbe a "kötélbarátságról”, mit gondoljanak Lázár János kisfiának 120 négyzetméteres, 60-70 millió forint értékű svábhegyi lakáshoz és 20 millió forint értékű mádi szőlőbirtokhoz jutásáról, vagy éppen Szíjjártó Péter "családi összefogásból" vásárolt 167 milliós dunakeszi-i ingatlanáról, és még annyi minden másról. Persze azt sem tudják elmondani lakossági fórum hiányában, mi a véleményük a háttérben szerényen meghúzódó, vagyonbevallása szerint feleségével közösen tulajdonolt nem egészen egymillió forint megtakarításból az eladósorba került lányait saját lábra állítani készülő Orbán Viktor szerepéről.
A legkülönfélébb feladatoknál találkoztam közmunkásokkal, olyan helyeken is, ahol azelőtt a cég munkavállalói dolgoztak. Eszembe nem jutott, hogy lopósak lennének, sem ők, sem mások, inkább sajnáltam, milyen szerény fizetségért kénytelenek dolgozni. A legelképesztőbb végzettségűek is voltak közöttük. Jónéhány széklábfaragó Michelangelo.
Nem tudom Lázár János "gondolkodása" milyen tényezők hatására torzult így el, az kevés, hogy csak egy népszerűnek, voksvadásznak hitt kijelentést kívánt tenni, meg akart felelni a vélt elvárásoknak, az általuk kialakított közhangulatnak. Megjegyzem, gondolom, nem tud róla - a szegénység nem egyenlő a lopással. Ez a rendtartó magyar falu egyik vastörvénye volt.

2018. február 3., szombat

A vagyonnyilatkozatok apropóján

Aki nem a valós anyagi helyzetének megfelelő vagyonnyilatkozatot ad be, az megsérti az erről szóló törvényt! Lehetetlenné teszi ugyanis, hogy a törvényben kifejezett szándék teljesüljön. Nem egy vagyonnyilatkozat érdekes, hanem az évek alatt egymás mellé tettek. Elvileg ebből lehetne megállapítani, hogy a képviselő vagyoni helyzete a számára biztosított javadalmazáson felül változott-e lényegesen, akkor lehet felkérni, tisztázza milyen forrásból jutott egyéb jövedelemhez, nem élt-e bűnösen vissza politikai befolyásával. Az eltitkolt, "elfelejtett" vagyon miatt igenis szankcionálni kellene az érintett képviselőt, például első lépcsőként a mandátuma visszavonásával, hiszen méltatlanná vált rá. Nem vállat vonni és adni egy éjszakányi haladékot, amikor vagy javít rajta, vagy nem. És így sincs, úgy sincs következménye a csalásnak.

Talán azt gondolják, miután az Orbán-cimborák zavaros ügyeit naponta tárgyalja a sajtó, ezért ez még külön is bevallani felesleges, lényegesen újat már úgysem tudnának mondani.

Egypofonos emberek

2010. óta Orbán Viktor rendkívül nagy figyelmet fordít arra, hogy kifejezetten rossz minőségű emberekkel vegye magát körül, hozzon helyzetbe.
Én ezt a "rossz minőségű embert" használom, van akinek ezekről más jut az eszébe:
"Olyan, mintha valami bárókkal, meg grófokkal kéne beszélni. Közben, ha megnézem, ezek egypofonos hitvány emberek egytől egyig." - Pityinger László (Szabadfogás - 20180131 25:22-től)
-.-
Megjegyzésem: Gondolom, azért mentek be a Fideszből jónéhányan a Parlamentbe, a miniszteriális és más főhatósági szervekbe, mert a kocsmából már rég kizavarták volna őket.

2018. február 2., péntek

Kicsit másképp


Lezsák Tyutyú postamesternek úgy látszik semmi sem fontos, csak az, hogy az egyébként szorgalmasan végzett postásságon kívül ő nagy államférfiúnak, politikai tényezőnek és hivatalos vátesznek képzelhesse magát.

Csak az auschwitzi haláltáborban 380.000 magyar állampolgárt gyilkoltak meg! Horthy felelős a megsemmisítő táborokban elpusztított emberekért, a Don kanyarban értelmetlen halálba hajszolt 200.000 magyar honvédért, az Amerikába kitántorgott másfél millió emberünkért is. Ha nem üzenünk háborút a Szovjetuniónak nem csak a II. Magyar Hadsereg nem pusztul el, hanem a háború után Dél-Erdélyt is megtarthattuk volna a szovjetek Horthynak megküldött üzenete szerint.

Nem lehet azt mondani, hogy a halálvonatok már az ő kormányzósága után indultak el. Európában az első Numerus Clausus törvényt a Horthy-kormányzat fogadta el, és utána még többet is. Nagy levegőt adtak az antiszemitizmus fellángolásának, lelkileg előkészítették a holocaustot, mintegy felmentést adva a közönyre, a gonosz ügyben a hatóságokkal való együttműködésre.

Kormányzati eszközökkel folytatott gyűlöletkeltés ma is folyik, nem látjuk hova vezet, és azt sem megállítható-e még időben.

A katolikus Horthy-simogatók módosították a Horthy emlékmise időpontját, február 11-re a Betegek Világnapjára tették és átadták azt a református Horthy-simogatóknak. Ha meggondoljuk ez is egy fajta kór, ami őket sújtja.

Mindenesetre különös, és sajnos jól jellemzi korunkat, január 27.-én a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, Szerb Antal tragikus halálának évfordulóján a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nem Szerb Antalért, nem az áldozatokért, hanem e történelmi bűnök egyik fő felelőséért és előkészítőjéért Horthy Miklósért kívánt emlékmisét mondatni.

És még azt sem mondják, most sem, azért imádkoznak, hogy az Isten bocsássa meg Horthy Miklós bűneit, amik szerintem megbocsáthatatlanok.


Hasonlít

Ártó Peti külügyéri díszpinty: Az ENSZ koncepciója kísértetiesen hasonlít a Soros tervre.
Ha jobban belegondolok a Pitagorasz tétel például nagyon hasonlít a Pitagorasz tételre, Darwin evolúciós elmélete meg szóról ugyanaz, mint Darwin evolúciós elmélete, a népek/népcsoportok/magánszemélyek sokaságának különböző okokból történő vándorlása éppen olyan, mint a népek/népcsoportok/magánszemélyek sokaságának különböző okokból történő vándorlása.

2018. február 1., csütörtök

"Én túllépek e mai kocsmán...!"

A választásokon egy párt az azonos, vagy hasonló értékrendű, politikai állásfoglalású emberek összetrombitálását végzi. Ezen kívül lehetőséget ad arra is, hogy az emberek a nemesebb énüket válasszák, a rosszabbikat elhagyják. Ezért nem mindegy ki-mit mond. Ki képes azt mondani, amit valójában gondol. Nem a fidesz által vizionált teret kell meghódítani! "Én túllépek e mai kocsmán..." - írja József Attila. 

Túl kell lépni ezen a Fidesz és csatolt részei által létrehozott posványon és bízni abban, hogy az értelmes szavak követőkre találnak. Egy idő után persze hátra lehet pillantani.

Az ígéret szép szó....

Ha jól értem a gazdasági miniszter 2013-as bejelentését, akkor a 2010-es választások előtt ígért 1 millió új munkahely létrehozásával az időarányosnál lényegesen jobban álltak. A magyar munkavállalók számára 500.000 munkahely már létrejött, külföldön!

A "munkát" azóta is folytatták.