Bruck András valakiről, aki nem szereti a focit, és nem is ért hozzá, ahhoz sem!
Lovas Zoltán - "... ez a Weber nevű német, bajor EU-politikus azért elképesztő... a maga 3 pontjával, amelyeket ha a köpcös megtart, akkor pecsétet kap róla, hogy mégiscsak egy igazi európai néppárti politikus. Hát valóban csak ez fáj ennek a Webernek? A legyilkolt jogállam nem fáj? A felszámolt sajtószabadság nem fáj? A CEU fáj, az MTA nem fáj? Soros náci gyalázása nem fáj? A teljesen nyílt behódolás Moszkvának nem fáj? Strómanisztán, az EU pénzekből kiépített lopi-csali állam nem fáj?
Weber kiábrándító. Az Európai Néppárt kiábrándító. Ennyire korlátoltnak, vaknak, petyhüdtnek lenni már nem lehet..."
Weber kiábrándító. Az Európai Néppárt kiábrándító. Ennyire korlátoltnak, vaknak, petyhüdtnek lenni már nem lehet..."
A foci öröme
Ez a fotó tegnap készült Magyarország miniszterelnökéről.
Meccset néz a felcsúti stadionban, és elég magányosan. Rajta kívül összesen száz néző volt, ami lényegében olyan, mintha egyedül lett volna. Száz néző egy ország elsőosztályú bajnokságnak valamely mérkőzésén – ezt leírni sem lehet szégyen és pirulás nélkül.
A miniszterelnök ugyan valóban nem tűnik jókedvűnek, de szégyenkezést nem látni az arcán. Pedig, ha képes lenne szégyenérzetre, talán minden másképp alakult volna: a magyar foci és az egész ország sorsa.
Tehát Orbán Viktor ott áll a mi pénzünkön épített magánstadionjában és nézi a mi pénzünkön eltartott csapatát.
A stadion belekerült úgy 4-5 milliárdba, a csapat meg ennek a sokszorosába. A hazai vállalkozók ide, Felcsútra, a miniszterelnök magánbirodalmába öntik a pénzüket, egy értékelhetetlen futballcsapatba.
A Felcsút csapatának nincsenek nézői, nincsenek említésre érdemes eredményei, nincs múltja, jelene, és végképp nincs jövője.
Lényegében nincs semmije. Még olyan magyar játékosai sincsenek, akik valóban játszanak is, tegnap például tíz külföldivel lépett pályára.
Az FC Felcsút egy megindokolhatatlanul létező csapat, amely iszonyatosan sokba kerül a magyar adófizetőknek, ugyanakkor senkinek nem szerez örömet. Láthatóan a miniszterelnöknek sem.
Vajon mi járhatott a fejében, mit érez, amikor látja, hogy rajta kívül senkit nem érdekel ez a cirkusz?
Azt hiszem, semmit.
Benne már nincs szégyenérzet, nincs bűntudat, nincs semmi emberi, ami másokat többnyire megvéd a vétkek és bűnök örökös ismétlődésétől.
Mert persze a miniszterelnök nem csak a házicsapatával mondott csődöt, hanem a teljes magyar futballal, holott annak megújítása volt a célja. Talán semmi más nem érdekli annyira, mint a magyar futball felvirágoztatása, és még ez sem sikerült neki, az még soha nem volt olyan mélyponton, mint most.
Kimondani is kínos, de még ehhez sem ért.
Hiába vett el az adófizetőktől hatszázmilliárd forintot, a válogatott és a klubcsapatok minden korábbinál versenyképtelenebbek. A magyar futball ma távolabb van a nemzetközi színvonaltól, mint valaha, és már esélye sincs a felzárkózásra. Teljesen tönkretette azt is a korrupció, a játékosok teljesítmény nélküli meggazdagodása – az a semmihez nem hasonlítható züllöttség, ami a miniszterelnök kormányzásának minden mozzanatát kíséri.
A magyar miniszterelnök ott áll az üres stadionjában, amelynek még a nevét is lopta.
Mindenkitől ellop mindent.
Ez tényleg egy rettenetes sors lehet.
Meccset néz a felcsúti stadionban, és elég magányosan. Rajta kívül összesen száz néző volt, ami lényegében olyan, mintha egyedül lett volna. Száz néző egy ország elsőosztályú bajnokságnak valamely mérkőzésén – ezt leírni sem lehet szégyen és pirulás nélkül.
A miniszterelnök ugyan valóban nem tűnik jókedvűnek, de szégyenkezést nem látni az arcán. Pedig, ha képes lenne szégyenérzetre, talán minden másképp alakult volna: a magyar foci és az egész ország sorsa.
Tehát Orbán Viktor ott áll a mi pénzünkön épített magánstadionjában és nézi a mi pénzünkön eltartott csapatát.
A stadion belekerült úgy 4-5 milliárdba, a csapat meg ennek a sokszorosába. A hazai vállalkozók ide, Felcsútra, a miniszterelnök magánbirodalmába öntik a pénzüket, egy értékelhetetlen futballcsapatba.
A Felcsút csapatának nincsenek nézői, nincsenek említésre érdemes eredményei, nincs múltja, jelene, és végképp nincs jövője.
Lényegében nincs semmije. Még olyan magyar játékosai sincsenek, akik valóban játszanak is, tegnap például tíz külföldivel lépett pályára.
Az FC Felcsút egy megindokolhatatlanul létező csapat, amely iszonyatosan sokba kerül a magyar adófizetőknek, ugyanakkor senkinek nem szerez örömet. Láthatóan a miniszterelnöknek sem.
Vajon mi járhatott a fejében, mit érez, amikor látja, hogy rajta kívül senkit nem érdekel ez a cirkusz?
Azt hiszem, semmit.
Benne már nincs szégyenérzet, nincs bűntudat, nincs semmi emberi, ami másokat többnyire megvéd a vétkek és bűnök örökös ismétlődésétől.
Mert persze a miniszterelnök nem csak a házicsapatával mondott csődöt, hanem a teljes magyar futballal, holott annak megújítása volt a célja. Talán semmi más nem érdekli annyira, mint a magyar futball felvirágoztatása, és még ez sem sikerült neki, az még soha nem volt olyan mélyponton, mint most.
Kimondani is kínos, de még ehhez sem ért.
Hiába vett el az adófizetőktől hatszázmilliárd forintot, a válogatott és a klubcsapatok minden korábbinál versenyképtelenebbek. A magyar futball ma távolabb van a nemzetközi színvonaltól, mint valaha, és már esélye sincs a felzárkózásra. Teljesen tönkretette azt is a korrupció, a játékosok teljesítmény nélküli meggazdagodása – az a semmihez nem hasonlítható züllöttség, ami a miniszterelnök kormányzásának minden mozzanatát kíséri.
A magyar miniszterelnök ott áll az üres stadionjában, amelynek még a nevét is lopta.
Mindenkitől ellop mindent.
Ez tényleg egy rettenetes sors lehet.
xxx
