A túlóra-törvény, vagy közismert nevén a rabszolgatörvény a nyolcéves fideszes kormányzás társadalom- és gazdaságpolitikája totális csődjének a nyílt, őszinte beismerését jelenti.
Ezt a törvényt nem Kósa Lajosnak és képviselőtársának kellett volna előterjesztenie, hanem személyesen Orbán Viktornak, benyújtva egyúttal a miniszterelnöki posztról való lemondását.
A rabszolgatörvény bevezetését indokolta a fejlesztések, a hatékonyságjavulásra vonatkozó intézkedések elmaradása, az ország Európai Uniós felzárkóztatása érdekében érkezett vissza nem térítendő támogatások értelmetlen, haszontalan felhasználása, valamint az orbáni "kormányzás" elől a jobb megélhetés és a konszolidáltabb társadalmi közállapotok reményében külföldre menekülő százezrek miatt előálló munkaerőhiány.
Nyolc év alatt elérték, hogy az Unió második legszegényebb országa lettünk, csak Bulgária van mögöttünk, ha így megy tovább már ők sem sokáig.
Közben Orbán szerint "hazudik", Varga Mihály szerint "félre vezet", aki 36 hónapról beszél, hisz a következő hónapban minden kifizetésre kerül, persze akkor minek határozták meg ezt az intervallumot, de a fő probléma az évi 400 óra túlmunka lehetőségének a megteremtése.
Ez ugyanis vagy a nyolcórás munkaidő garanciáit veszi el, vagy lehetőséget teremt újra a hatnapos munkahét bevezetésére.
Hasonló a logikájuk, mint a rezsicsökkentésnél. Ott nem csak a fejlesztési pénzek forrásait szüntették meg a közmű cégeknél, hanem tevékenységük eredményeként elmaradtak az energiaracionalizáló beruházások, elhalasztódott a házak szigetelése, környezetbarát átalakításuk, az alternatív energiaforrások nagyobb arányú bevezetése, a közszemlélet átállítása, átformálása.
Itt leveszik a fedőt a 400 óra túlmunka lehetőségének a megteremtésével a vállalatokról, intézményekről, továbbra sem kell fejlesztéssel, hatékonyságnöveléssel foglalkozni, mivel a munkaerőhiány így átmenetileg mérsékelhető.
Mindemellett olyan közhangulatot teremtettek, amely lehetetlenné teszi bármilyen országból érkező bevándorlókból a hiányzó munkaerő pótlását.
Illő lenne megemlékeznünk azokról, akik a nyolcórás munkaidőért küzdöttek, azt kiharcolták, adott esetben az életüket adták érte.
