2019. február 28., csütörtök

Kásler Miklós BÖSZME-je



A Tízparancsolattal gyógyító csodadoktor és vándorprédikátor Kásler Miklós BÖSZME néven Budapesti Összművészeti Egyetemet hozna létre, ahol a legkülönfélébb művészeti ágakat egyesítenék. A balettművészeket az építőművészekkel, a festőművészeket a zeneakadémistákkal, a színi akadémistákat a keramikusokkal.
Kicsit barátságosabb néven persze van már hasonló. Festőművészek, Építészek, Színészek, Egyéb Komédiások, azaz FÉSZEK. Klubformában működik hosszú évtizedek óta, nem is kellene ezen túllépni! József Attila ugyan azt mondta: "- Én túllépek e mai kocsmán!", de nem erre gondolt.
Hozzászólások
  • Echter István Van egyszemélyi BÖSZME is! Van olyan, hogy valaki balett-táncosból balettigazgató lett, előmenetelét kormányzati lapban publikált szélsőségesen elfogult írásokkal segítette, majd némi megerősítésként véleményvezérként tündököltetik televíziós vitaműsorban, és külön televíziós "dokumentum" sorozatot indíthatott, a közélet, a politika ma ellenzéki szereplőinek lejáratása, karaktereik fizetett megsemmisítése érdekében, különös kivétellel a nemrég indult, általa nemzeti hősként bemutatott neo-náci párt vezetőjére.
    6
  • Júlia Míra Lévai "Vándorprédikátor" :)
  • Réka Bakonyi Istenem, ha ilyen feltételekkel járhatnék újra művészeti egyetemre, intergalaktikus képzés keretében biztosan vehetnék néhány balettórát, egy művtöri és egy tipo közt, tesi helyett...
    1
  • Kitlei Ibolya Még Rejtő sem úgy gondolta, hogy a kőfaragókat és a balett-táncosokat ugyanott képzik. :/
    2



xx

Őszinte, beismerő vallomás



A túlóra-törvény, vagy közismert nevén a rabszolgatörvény a nyolcéves fideszes kormányzás társadalom- és gazdaságpolitikája totális csődjének a nyílt, őszinte beismerését jelenti.
Ezt a törvényt nem Kósa Lajosnak és képviselőtársának kellett volna előterjesztenie, hanem személyesen Orbán Viktornak, benyújtva egyúttal a miniszterelnöki posztról való lemondását.
A rabszolgatörvény bevezetését indokolta a fejlesztések, a hatékonyságjavulásra vonatkozó intézkedések elmaradása, az ország Európai Uniós felzárkóztatása érdekében érkezett vissza nem térítendő támogatások értelmetlen, haszontalan felhasználása, valamint az orbáni "kormányzás" elől a jobb megélhetés és a konszolidáltabb társadalmi közállapotok reményében külföldre menekülő százezrek miatt előálló munkaerőhiány.
Nyolc év alatt elérték, hogy az Unió második legszegényebb országa lettünk, csak Bulgária van mögöttünk, ha így megy tovább már ők sem sokáig.
Közben Orbán szerint "hazudik", Varga Mihály szerint "félre vezet", aki 36 hónapról beszél, hisz a következő hónapban minden kifizetésre kerül, persze akkor minek határozták meg ezt az intervallumot, de a fő probléma az évi 400 óra túlmunka lehetőségének a megteremtése.
Ez ugyanis vagy a nyolcórás munkaidő garanciáit veszi el, vagy lehetőséget teremt újra a hatnapos munkahét bevezetésére.
Hasonló a logikájuk, mint a rezsicsökkentésnél. Ott nem csak a fejlesztési pénzek forrásait szüntették meg a közmű cégeknél, hanem tevékenységük eredményeként elmaradtak az energiaracionalizáló beruházások, elhalasztódott a házak szigetelése, környezetbarát átalakításuk, az alternatív energiaforrások nagyobb arányú bevezetése, a közszemlélet átállítása, átformálása.
Itt leveszik a fedőt a 400 óra túlmunka lehetőségének a megteremtésével a vállalatokról, intézményekről, továbbra sem kell fejlesztéssel, hatékonyságnöveléssel foglalkozni, mivel a munkaerőhiány így átmenetileg mérsékelhető.
Mindemellett olyan közhangulatot teremtettek, amely lehetetlenné teszi bármilyen országból érkező bevándorlókból a hiányzó munkaerő pótlását.
Illő lenne megemlékeznünk azokról, akik a nyolcórás munkaidőért küzdöttek, azt kiharcolták, adott esetben az életüket adták érte.

xxx

A Néppárt Gerébje!



Orbán az Európai Néppárt Gerébje! Arra játszik, azért tesz meg mindent, hogy az ellenfél győzzön, a Néppárt totális vereséget szenvedjen. Aktuális rögeszméi alól meggyőzhetetlen. Reménytelen és értelmetlen vele vitatkozni.
FUHU.HU
Ha kizárnánk, akkor erre nem lenne lehetőség - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, aki első látogatását tette Brüsszelben azóta, hogy decemberben a német
Hozzászólások
xxx