Széchenyi István - egyesületekről,civilekről

Széchenyi István - Az angol mintára létrehozandó egyesületektől magánberuházások ösztönzését, a „nyomorult embertársak” gyámolítását, a tudomány előmozdítását, politikai szerepvállalást, azaz aktív cselekvést várt. A kormánytól való függetlenséget egyben az önkény és a paternalizmus elleni garanciának is tekintette. Minél erősebbek az egyesületek, annál jobban csökken az országban a kormányzattól való függés és a jobbágyi szemlélet. A kormány lehetőleg "semmi részt ne vegyen" a civil szervezetek életében – vallotta.

Nyáry Krisztián írása:

„Lassanként végre rájöttem: hogy szinte mindaz, amin a legjobban bámultam, nemcsak hogy nem a kormány által lett felállítva, hanem a kormány még a legkisebb segítséggel sem vett benne részt. És az egyes személyek sem létesítettek szinte soha egy nagy egészet; hanem azok a tárgyak vagy inkább remekek – amelyekről nem elég hallani vagy olvasni, hanem az igazságos ítéletalkotás érdekében azokat látni kell –, általában egyesületek munkái és alkotásai.”

Ezt Széchenyi István írta a civil szervezetekről. Elveit a gyakorlatban is megvalósította. Csak a legismertebb példák: az Akadémiát magánemberek önszabályozó civil egyesületeként támogatta, a Nemzeti Kaszinót közpolitikai kérdéseket megvitató civil szervezetként hozta létre, de még a Lánchíd megépítésére is államtól függgetlen – nemzetközi! – civil egyesületet szervezett.

Mindez részletesen is megírta 188 évvel ezelőtt:

„Ne vesztegessék a jövendőben hasztalanul idejüket egy olyan honban, amely a felvilágosodásban még annyira hátra van, hogy nemzeti tárgyak létesítésére nem csak egyesülni nem tud, és magán segítni sem mer; hanem – midőn, vagy nem is akar előre haladni, vagy minden előmenetelét az isteni gondviseléstől vagy a kormánytól várja –, még azt sem sejti, mi a közlélek – public spirit! (...)

Önérzetesen mondhatom, hogy meg nem szűnő fáradozásom volt azt a napot, amikor majd a Magyart – nemcsak szójárás és rossz megszokás szerint, hanem az értelem valódiságában is –, Nemzetnek, Szabad Nemzetnek lehet nevezni, azt a fényes napot hamarabb elhozni honunkra. S bár emelkedne közülünk fel egy Józsué! És nem azért, hogy a napot emberi vérontás végett megállítsa, hanem azért, hogy az emberi fejlődés érdekében gyorsítaná meg annak a számtalan napnak a leforgását, amelyeket még szegény kis privilégiumaink és egyoldalú szabadságunk közt kell leélnünk!

(...) Britanniában utazva, ahol az újabb emberiségnek minden bizonnyal legtöbb remekei vannak – amit a legnagyobb rosszindulati és tudatlanság sem tagadhat –, sok olyan tárgy tűnt föl előttem, amelyen nem tudtam eléggé bámulni, s amelyen szintúgy bámul minden odamenő, ki nem vak, s utazási idejének nagy részét el nem teóriázza, el nem pipázza és el nem alussza! – S csodálkozásom közben a tudásvágy is kínzott. – S meg nem szűntem – mindenki unalmára – mindegyre csak kérdezősködni: „Ugyan ki építette ezt a hidat, amelyik olyan könnyen lebeg s még is olyan erős; ki azt a roppant gátat, mely a tenger düheinek olyan hatalmasan parancsol; ki azt a számtalan jótevő intézetet, amelyekben a nyomorult embertársat gyámolítják? – (…) Ugyan kik voltak azok a dicső Uralkodók, azok a tiszteletre méltó Előkelők, akik mindezeket a remekeket nagylelkűen – honuk és az emberiség hasznára s díszére – alkották? Hadd tudjam meg én is, s dicsőítsem emlékezetüket, áldjam hamvaikat!” – – Hanem az Angol hátat fordított, s fogai közt így mormogott: „Ez úgy látszik ábrándozó poéta, aki mindazt csodának, nagylelkűségnek stb. tartja, ami nem egyéb, mint jól elrendezett munka következménye, amelynek rugója nem volt egyéb, mint a jólét és haszon utáni vágy.”

Hanem mondhatom – mert később átláttam, hogy sokszor milyen fertelmesen untatják az efféle ábrándozók, mint akkor én voltam, a praktikus embert –, az ilyen mindennap tapasztalt hideg elfordulások, mert nem gyengítettek el, ezért kérdezősködésem és vizsgálataim szempontjából nemcsak nem károsak, sőt felette hasznosak voltak. Mert félretéve a hasztalan emphasist, lassanként meggyőződtem arról, hogy minden nagy tett végbevitelekor és nagy cél felállításakor, ha sikert óhajtunk, félre kell tenni az ábrándozást, a poézist. S ennek csak akkor kell előre lépni, amikor a tett már lefolyt, már áll a tárgy, hogy azt dicső ének által a jövendő örökké szép példa gyanánt zengje. – Minthogy például sem az Iliász, sem az Odüsszeia nem születhetett volna meg, ha a két isteni ének hőse csak ábrándozó s poéta lett volna, s nagy bajnoki tetteket nem vittek volna végbe!

Nyugodt és rendesebb kutatások után – mert ezekről a dolgokról igen kevés van írva Britanniában –, lassanként végre rájöttem: hogy szinte mindaz, amin a legjobban bámultam, nemcsak hogy nem a kormány által lett felállítva, hanem a kormány még a legkisebb segítséggel sem vett benne részt. És az egyes személyek sem létesítettek szinte soha egy nagy egészet; hanem azok a tárgyak vagy inkább remekek – amelyekről nem elég hallani vagy olvasni, hanem az igazságos ítéletalkotás érdekében azokat látni kell –, általában egyesületek munkái és alkotásai. Ezekre az egyes személyeknek, a dolog megpendítésen, a bölcs irányításon, a szorgalmas és állhatatos hozzájáruláson kívül, semmi egyéb jelentős befolyásuk nem volt.

A dolgok ilyen állása, ezzel az egyszerű de a közvéleménytől mégis sokszor távol lévő igazsággal ismertetett meg: „a Sok nagy erő; a Kevés vagy Egy ellenben csak igen kis erő.”Hanem az a sok is csak úgy nagy erő, ha közösen dolgozik egy célra.”

(...)
Már tehát ezek szerint miután bizonyos, hogy a legtöbb magányos vagy egyesületi intézetünknek csak a romjait látjuk, s a közvélemény megakadásuk vagy eldűlésük legfőbb okát szinte mindig a kormánynak tulajdonítja, azt tekintettük a leg- és legelső feladatnak: Mindenekelőtt a lehető legszorosabb igazság szerint megtudni, hogy vajon a közvélemény ebben a tekintetben általánosan véve helyes vagy helytelen-e? Mert ha helyes, így okoskodunk, annak idején és annak helyén jobbágyi bizalommal s férfiúi egyenességgel a királyi szék elé fogjuk terjeszteni igazságos panaszainkat; ha ellenben helytelen, további próbálkozásainkban és fáradozásainkban több elővigyázattal és ügyességgel, s nagyobb szorgalommal és állhatatossággal fogunk viselkedni és előremenni mint eddig. – A közvélemény helyes vagy helytelen ítéletét pedig azáltal gondoltuk némileg matézis dilemmára állítani, ha olyan intézeteket állítunk lábra, amelyekben a kormány lehetőleg semmi részt nem vesz, s amelyek által a hazafiak nagyobb számban egyesülnek mint eddig, s így az idő és az elmesúrlódásoki által előbb utóbb minden bizonnyal feltűnik a Való.”

(Világ, 1831)