Négy éve, 2013. november 26.-án írtam, vajon azóta képes volt-e kiemelkedni eme "emelkedett" szellemiségből?
Balog Zoltánnak megint sikerült odanyilatkoznia. Szerinte a keresztények és a nem keresztények között az a különbség, hogy a keresztények/keresztyének még akkor sem próbálják lejjebb venni az erkölcsi lécet, ha nem tudják átugrani azt, ellentétben a nem keresztényekkel: "A hívő ember tudja, hogy ha nem is viszi át a lécet, a bűnvallomás után bűnbocsánatot kaphat." (Ezeket a magvas gondolatokat a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán fejtegette).
Azaz a nem keresztények hajlamosabbak a bűnözésre, legfeljebb alkalomadtán lejjebb teszik a lécet, a bűneiktől persze nem tudnak így se, úgy se megszabadulni, az szépen a nyakukon marad, "s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon".
Mennyivel praktikusabban viselkednek ezzel szemben - Balog Zoltán állítása szerint - a keresztények, ők eleve magasra helyezik a lécet, amit aztán nem tudnak, vagy egyesek nem is akarnak átugrani. A lécleverés után sincs gond, csak bemegy a keresztény ember a legközelebbi parókiára, ott leveti a bűnét és nyugodtan, felszabadultan, lelkiismereti problémáktól mentesen lépdel tovább. Esetleg hátrafordul, mutat egy kis szamárfület, picit kiölti a nyelvét: Beee!
Hogy képes valaki az erkölcsöt, az erkölcsösséget, a hívők tisztességét így minősíteni, ennyire semmibe venni?
Pilinszkynél, Adynál, József Attilánál egy egészen más természetű és követelményrendszerű hitet, belső erkölcsi iránytűt ismertem meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése