2018. augusztus 12., vasárnap

Az erőszak erőszakot szül

Tényleg nem értik, hogy az államilag gerjesztett és támogatott erőszak és idegenellenes hangulatkeltés követőkre talál, és az utcai önbíráskodás elterjedésében is megjelenik?
Erich Kästner - Az utánzási ösztön balladája
A méreg gyorsabban hat bárminél!
Az ember kiskorú korára már a
hét főbűnökben jócskán benne él,
s elképesztő a tanulékonysága.
Most februárban, nem tudnám a napját,
a hátsó udvaron cicázó csöppnyi
tacskók egymásnak azt a tippet adták,
hogy Naumann Fricikét fel kéne kötni.
Hallgattak már elég riportot végig,
melynek gyilkosság minden mondata.
S eldöntötték, hogy Fritzet most kivégzik,
mivelhogy, mondták, ő egy bandita.
Fejét bedugták szűk kötélhurokba.
Karl volt a lelkész, prézsmitált soká,
s közölte Fritzcel, hogyha ordítozna,
a többiek játékát rontaná.
De Fritz azt mondta, nem fél, szó se róla.
Komoly képpel elindultak vele.
Kötéldobás a szönyegporolóra.
És húzni kezdték Fritzet felfele.
Rugott-kapált. Késő volt. Lengve himbált.
Kampóba rántották a kötelet.
Fritz megrándult, mert nem halt szörnyet mindjárt.
Egy kislány még megcsípte térd felett.
Vonaglott némán, s néhány perccel később
a gyerekjáték gyilkosságba fúl.
Midőn aztán a hét kis gonosztévők
rájöttek, elfutottak, mint a nyúl.
Ott függött észrevétlenül szegényke.
Égett az ég. Az udvar hallgatott.
Kis Naumann hintázott a lenge szélbe’.
S nem tudta. Mert halott volt már, halott.
Jött özvegy Zicklerné, s ahogy csak bírta
futott ki a kapun s kegyetlenül
ordítozott, bár kint a lárma tiltva.
És megjött a rendőrség is hat körül.
Az anyja ájultan rogyott a holtra.
A házba vitték. Sírt és reszketett.
Az elfogott Karl rém nyugodtan mondta:
„Csak utánoztuk a felnőtteket.”
fordította - Békés István


A kutya szerencsésen meglett, a bármikor és bárhol felbukkanható erőszak és vele a bizonytalanság itt maradt.


"...de bármint tisztelnek s szeretnek 
az emberek: nem, nem parancsolsz, 
nem, nem, nem az emlékezetnek!..." 


Szilágyi Domokos: Meštrović: Jób

Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl 
egekre a szemétdomb földről, 
az Úristen kedve szerint 
bánt s bánt el vele: néha mint 
jó atya vagy csibész kölyök: 
ahogyan éppen kedve jött. 
Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl 
az égre a szemétdomb földről: 
- Csupasz, szegény, árva maradtam, 
hogy el ne veszítsed miattam 
a fogadást, Uram, s a Sátán 
elzöldüljön hűségem láttán; 
mit csak szeszélyed elkívánt: 
hét fiat és három leányt, 
barmot, birkát, öszvért, tevét, 
mindent leraktam teeléd, 
nekem mindez: levegő, semmi, 
- csak méltóztass koldussá tenni, 
testem lakja százszámra féreg, 
zabáljanak szorgos fekélyek, 
ez Tenéked mind jobb a jobbnál, 
s majd szólsz a végén: - jól van, Jób, már 
elég volt, nincs megbízhatóbb, 
mint az Isten szolgája, Jób, 
szétszéledt, elhullott a nyája, 
szemétrakás a háza tája, 
a szegénység beköltözött 
hozzája, koldusok között 
legkoldusabbá téve - - szolgám, 
most hát fordítsunk Jóbnak dolgán, 
kit elvesztett az Úr miatt: 
kap három lányt és hét fiat, 
dús aratást, csordányi barmot, 
hosszú életet és hatalmat.
.
És szóla Jób: - Uram, örülnöd 
lehetett, de nem eltörülnöd 
azt, mi volt. Ha ki szenvedett, 
hogy semmi volt? - az nem lehet! 
Mit számít, hogy, imádva Téged, 
megérhetek négy nemzedéket, 
és kegyelmedet tudva tudván, 
nem kell tengődnöm ganén, dudván, 
de bármint tisztelnek s szeretnek 
az emberek: nem, nem parancsolsz, 
nem, nem, nem az emlékezetnek! 
Álmatlanságok éjszakáin 
emlékeznek majd unokáim, 
s az iszonyat lázában égve 
föl- s fölüvöltenek az égre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése