2018. augusztus 5., vasárnap

Tikkasztó hőség a fejekben

EMLÉKEZÉS
Öt éve 2013 augusztusában nemcsak a hőség tombolt Budapest V. kerületének Kossuth terén, hanem a magyar történelmet meghamisítani szándékozó őrület, vagyis a térrendezésnek nevezett hatalmi téboly is. Kedves költőnk, József Attila szobra, ugyan nem sérült meg a munkák során, "csupán" az a szellemiség, amelyet verseiben sugárzott, őt magát is - mellékszereplőként - kiültették a Duna partra.
A hőség megismétlődött, a hatalmi téboly nem tompult azóta sem. Emlékezzünk József Attilára idén augusztusban 1937-ben írt verstöredékeivel!
József Attila
TÖREDÉKEK
Nappal mint földet vad homok,
közöny lep, izzó és konok
a szolga emberekkel szemben
elepedt kedvem, elapadt nedvem,
elszáradt ég tüze lobog,
a gyűlölet, sívó szivemben.
Köröskörül vastőrökül
voltak a rozsdás, éles, durva
csillagok a lelkembe szúrva
s mint önvérébe a vad terül,
reszkettem az éjben kinyúlva.
*
Száz éjszakán
ezer magány
millió fájdalommal
szelt át meg át
az éjszakát
Köröskörül
vastőrökül
voltak lelkembe törve
a csillagok
és vérszagok
virágoztak az űrbe.
*
Roskad a kormos hó, cseperészget a bádogeresz már
s mintha csak egy millió, aranyos kis kékszemü lányka
venne körül mosolyogva, ha ébredezel, csacsi medve,
ugy nevet itt a derűs ég
*
Éltem, így érdemeltem én meg,
hogy társul vegyenek a vének,
kikben a haragvó remények
jó bölcseséggé változának.
Dolgos derű és könnyü kellem
szorongást eloszlató szellem
serkent engem a semmi ellen:
ha szólok, sokan szólnak hozzám.
Bimbózó és kinyilt világgal,
mint kisgyerek virágos ággal
........................................
Szendereg szivemben a vétek,
melyet szivesen büntetnétek,
ám én kilépek elibétek
*
Minden s mindenki szeret engem -
ember lettem a szerelemben.
Flóra, Flóra, mosolyog róla,
hogy engem ő váltott valóra.
Ember vagyok és olyan boldog,
mint, ha vannak, az örök dolgok.
*
S az én apám, az én anyám
hajtson ki a zápor után
mit kis gyerekünk bömböl
mint nyugalom, mint dús növény
jó szó, kövér fű, televény
szivemből és a földből.
*
Flóra, csináljunk gyereket,
hadd vessen cigánykereket
mert én nehéz vagyok már
s elviszi könnyü szerelem,
hisz hogy én legyek hűtelen
ahhoz nehéz a szívem.
Fényszóróként kutatja
mint öntudatos űrt, a lelkemet
hogy valóban imádjalak
a telhetetlen űr alatt
és mégse csalj meg engem.
*
Átizzadt fekvő helyeden
fölülve, halkan, betegen
- emlékszel? - azt mondtad nekem,
hogy ne hozzak virágot.
*
Ki tudom, még sokáig élek,
köszönöm neked, hogy remélek
magamnak békés elmulást,
neked szép, csendes búsulást.
*
Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod
majd árnyék leszek s te szorongva félsz:
óh hát ne hagyj meghalnom, amig élsz.
*
Ha elhagysz, mint az ég alján a nap,
mit is tehetnék, hogy ne szánjanak
ki fogná föl szivével énekem,
ha te sem érzed, hogy ki vagy nekem
*
Ha lényed erős, derítő levegőjét
nem szivja szivem közeledbe merülten,
mint vércse, reám lecsap a lebegő ég
s fuldoklik a lelkem az űrben.
*
Mint a Tejút a vonuló
egek táguló
boltozatán
s mint a valóság heveny láz után
ugy ragyog és világit
lelkemben, mely világot áhit
az emberi fölszabadulás.
A mindenség oly tisztán és üdén
csillog, mint harmatcsepp a menny levelén.
*
Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent.
*
A kínhoz kötnek kemény kötelek,
be vagyok fonva minden oldalon
és nem lelem a csomót, amelyet
egy rántással meg kéne oldanom.
És szenvedek, de nem lesz kegyelem,
ha megszabadít, aki egy velem, -
amazon lesz minden fájdalom.
*
Te öngyilkos, micsoda példát
adtál nekünk, kik szeretünk!
Megnehezited szerepünk.
Hát más nem éppen annyit élt át,
mást nem roskaszt-e annyi vélt vád
................................................
................................................
................................................
Kinek a szeme omló könnyü,
elmenni annak ilyen könnyü?
Mért bántsz? Én nem bántottalak!
Versed csengése mért pereg?
Ugy tettél, mint a kisgyerek
ki becsöngetett s elszaladt.
*
Ha lelked, logikád,
mint patak köveken
csevegve folyik át
dolgokon egeken -
ver az ér, visz az ár
eszmélhetsz nagyot:
nem kell más verse már,
költő én vagyok!
*
Kertemben érik a
leveles dohány.
A líra: logika;
de nem tudomány.
(1937 tavasza-nyara)

-.-

A József Attila szobor 2013-ig főalak volt az Országgyűlés déli oldalán lévő kis téren, ami nem csak József Attilának, hanem a magyar költészetnek is szólt, hiszen József Attila születésnapja (április 11.) a Magyar Költészet Napja.

A tér átrendezése u
tán átültették a tér hátsó sarkába, ahol egy a Dunához levezető lépcső tetejéről nézheti a rakparti forgalmat, meghitt versmondásos megemlékezésre ez a hely már nem alkalmas. A versmondást elnyomja a Duna zúgása és a rakparti forgalom zaja. Néha a szennyes ár egy kicsit megmosdatja, tele lesz dobálva árvízvédelmi homokzsákkal. Orbán Viktornak egy megjegyzése volt József Attiláról "- Rendes tőle, hogy azt a verset a Dunáról megírta". Mekkora lenne a csodálkozása, ha megtudná, nem csak azt a verset írta meg. József Attilával együtt a magyar költészet helyét is kijelölték a rendezők, a kultúraváltó kultúrharcosok.
Kit akartak először a József Attila szobor korábbi helyére tenni, az 1944-es szellemi állapotok visszaállítása jegyében?
Tisza Istvánt, akiről Ady Endre így írt:

„…Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot…”
(Ady Endre – Rohanunk a forradalomba)

Tisza Istvánról egy rövid összefoglaló: a konzervatív politika fő képviselője a századelőn, aki diktatórikus eszközökkel törte le a demokratikus ellenzéket. Csak nem ezért vált újra aktuálissá?

Végül is nem mondtak le a Tisza István szoborról, a téren máshova került, a József Attila szobor helyén ma gróf Andrássy Gyula 6,5 méter magas szobra áll, nem igazán emberi léptékű alkotás.

Ez az átalakítás is jelzi mennyire fontos a mai kormányzatnak a költészet, a kultúra.

-.-

József Attila - A SZIGETEN 

Margitsziget, hol joghurtot söröztem, 

hol csókolóztam állva, séta közben - 

Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal, 
polgári áron enyhült gondjaiddal!... 

Mint egeret a macska, a melegben 
csak lestem, egy levélke hátha lebben. 

Ugy izlett már a levegő is régen, 
mint állott sör, habja se volt az égen. 

Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, - 
de "Hoch!"-ok zugtak és rekedtebb "Heil!"-ek, 

csámpás Wotanok téglavörös arccal, 
több mecklenburgi kisiparos dalkar 

zajongta, hogy csak ő van a világon 
és megvalósul a keleti álom! 

Barna szmokingban huzták a zenészek - 
de kinek huzták? melyik nép a részeg? 

Ezt ők döntsék el, a felsőbb hatalmak, 
akik nem adtak egy pici nyugalmat. 

Mert én azon tünődtem meglepetve, 
mért mentem éppen a Margitszigetre? 

1934. júl. 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése