Egyre többször tűnnek fel hóhérok, akik képtelenek cselekedetüknek bármiféle értelmet adni, vagy annak mozgatórugóit, indokoltságát megmagyarázni. Maximum ennyit lehet kihúzni belőlük - megbízásom van erre, vagy utasítást kaptam. És akkor már bármit lehet, nem is visszhangzik a fülükben a rossz emlékeket idéző "Parancsra tettem"? Morális kontroll nem létezik már sokaknál?
Gábor György írása - "A hóhérokról
Sok nép körében tartósan élt az az elképzelés, hogy az életet az ember az istenektől ajándékba kapta, s e tartozás fejében rendszeresen kell emberi életet felajánlani az isteneknek.
Akadtak olyan nézetek és hitvilágok, amelyek szerint a meggyilkolt ember tudását és erejét örökli annak gyilkosa, ugyanis a meggyilkolt lelke és szelleme átköltözik a gyilkosáéba.
Ennek a pogány tanításnak nem volt helye a zsidó-keresztény hagyományban, ám a hazai, szinkretista-repaganizációs, vagyis újpogány törekvések és irányultságok mentén mind a mai napig akadnak, akik abban reménykednek, hogy a másik legyilkolásával, megsemmisítésével hozzájuthatnak a megölt szelleméhez, tudásához, felkészültségéhez. Persze tévednek.
Azoknak, akik épp most – teszem azt – Radnóti Sándort, Konrád Györgyöt, vagy más, méltán neves művészt, tudóst, újságírót próbálják lemészárolni (Orbán János Dénestől Szakács Árpádon át mondjuk az Origo teljes szerzőgárdájáig stb.), mágikus reményeikben csalódniuk kell majd, minthogy nem fogják megkaparintani a megsemmisítésre szánt szellemét, s ők maguk maradnak, akik voltak. Semmi több, csupán önmaguk.
A keresztény Európában a hóhérnak megszűnt minden mágikus-szakrális szerepe, s munkája professzionális szakmává változott. Nagyjából a XIII. századtól a hóhérfeladatot főfoglalkozásban látták el, s ezzel párhuzamosan a korábban megbecsült és nagyra tartott végrehajtói szerepkör egyre megvetettebbé vált.
Míg korábban a büntetés áldozatnak számított, az istenség kiengesztelését szolgáló szakrális cselekedetnek, s a végrehajtó az „igazság papjának”, mostantól a végrehajtó megfosztódott mindenféle emelkedettségtől, s a brutális kivégzések és testi büntetések kegyetlen és véres gyakorlata munkáját a mészárosmunkához tette hasonlóvá. A hóhér az őt alkalmazó testülettől fizetést, ruházatot és ellátmányt kapott, s tevékenységét és hatékonyságát szigorú bértáblázat szerint honorálták. Például a XVII. században egy-egy kínzás 1 forintot ért, a lefejezés és megégetés 12 forintot, a lefejezés és kézlevágás 16 forintot, a kerékbetörés 18 forintot, az orr- és fülcsonkítás 6 forintot, a bélyegsütés 4 forintot, a karóbahúzás (impalatio) 24 forintot, a test felnégyelése 24 forintot. Nem véletlen, hogy a „becsületes emberek” között már nem találtak hóhérmunkára vállalkozókat, s az utánpótlás egyre inkább a bűnözői rétegek és a kegyelemből életben maradottak közül került ki. A hóhérstátusz társadalmi megbecsültsége, reputációja egyre csökkent, s ezzel párhuzamosan a mások által nem vállalt megalázó munkák elvégzése is rájuk hárult: így a sintérség, a csatornatakarítás vagy a bordélyok, szajhák felügyelete.
Kivégzésekkor, a halál beálltát követően, a hóhér a király jelenlétét szimbolizáló királyi ügyésznek jelentéssel tartozott: Teljesítettem kötelességemet!
Végezetül emlékeztetnék Petőfi költeményére, A király és a hóhér c. 1848. áprilisában írt versére. A király kezét nyaldosó összes „aljas szolga” már elhagyta az uralkodót, ám a mellette maradó hóhér ezt mondja: „Itt maradtam én teveled, / Mert nekem te adsz kenyeret, / Együtt lenni kell minekünk, / Egymás nélkül nem élhetünk.”
Hát, imigyen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése