Tavaly már kaptunk egy kis ízelítőt a régivágású kereszténydemokráciából.:
Balog Zoltán kultúraváltási rohamosztagos közölte 2017-ben a meglepő hírt, Jézus adta az embereknek a Tízparancsolatot. Azóta felzárkózott e színvonalú kijelentéséhez az utód, az EMMI új minisztere Kásler Miklós, aki szerint elhanyagolható méretű egészségügyre van szükség, hiszen a halálos betegségek 80%-a a Tízparancsolat betartásával megelőzhető.
Ők ezt gondolják a kultúráról, a cserének ezt a minőségét szorgalmazzák.
-.-
Gábor György - "Látom ám a videón, hogy Balog Zoltán (egykori református lelkész) Tusványoson szó szerint az alábbiakat mondja: „a re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta, a Hegyi beszédben, a Tízparancsolatban.”
Szóval Jézus adta az embereknek a Tízparancsolatot, hiszen ő hozta le a hegyről a „bizonyság két tábláját”. Persze, tudom, Jézus preegzisztens, tudom, hogy a keresztény értelmezés szerint a T’nah csupán előképe az Újszövetségnek, s tudom, hogy a Héber Biblia keresztény értelmezése tipologikus. De most félre gonddal-búval, inkább önfeledten vigadjunk Balog lelkésszel együtt, hogy az újszülött Jézus miként menekült meg egy gyékényből font kosárban; hogy miként ütötte le Jézus a héber rabszolgát bántalmazó egyiptomit; hogy miként lett Áron Jézus tolmácsa; hogy miként fakasztott vizet Jézus a sziklából; hogy miként győzte le Jézus kitárt karjaival az amalekitákat; hogy miként törte össze Jézus a kőtáblákat; hogy miként kötött Jézuson keresztül az egész néppel szövetséget az Örökkévaló – és így tovább!
Annyit tehát már tudunk – és ez sem kevés –, hogy – legalábbis Balog lelkész szerint – a re-formáció egy „Mózestelenített” biblikus hagyomány."
Meg ez is:
Személyes választottja Orbán is imád beszélni, imád előadni: "- A mindennapi kinyilatkoztatásomat ma is megadom magamnak és az erre rászoruló világnak!"
Egy jó ideje mondogatom! A legzavarosabb hablatyolást is zavartalanul előadhatja, a nyilvánvaló szakmai képtelenségek hallatán sem áll fel senki, hogy önmagunk, vagy a szakma nevében kikérje magának az elhangzottakat. És nincs rá magyarázat miért! Rosszul értelmezett udvariasságból, félelemből, számításból, elképedésből, a válaszok megfogalmazatlanságából. Nem tudom. Az elkövető meg üdvözült mosollyal megy a következő helyszínre, a hallgatóság iránti mély megvetéssel a szívében.
Balog páter pedig zavartalanul követi Mestere példáját

Aztán csoda, ha a nagy megtiszteltetéstől elfelejti kitől kaptuk a Tízparancsolatot!
Megjegyzem: Putyin inkább az alkalomhoz öltözött, Orbánnak nehézkes lesz golyóálló mellényben az úszás!
(Breyer Gábor montázsa)
Megjegyzem: Putyin inkább az alkalomhoz öltözött, Orbánnak nehézkes lesz golyóálló mellényben az úszás!
(Breyer Gábor montázsa)
-.-
Konok Péter - "Tűzparancsolat
Azért majd ősszel
mikor/ha megtörténik
ne higgyük el Balog Zoltánnak
hogy Jézus adta
a tűzparancsot."
xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése