2019. január 31., csütörtök

nekem a kérés / nagy szégyen, / adjon úgyis, / ha nem kérem.

Nagy László - Adjon az Isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró 
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
õ küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dûljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetõk helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
YOUTUBE.COM
adjon az
Te, Zsuzsa Egri, Békesi László és 16 további ember
2 hozzászólás
HozzászólásMegosztás
Hozzászólások
  • Echter István ADJON ISTEN MINDEN JÓT

    Adjon Isten minden jót
    Ez új esztendőben:
    Jobb üdőt, mint tavaly volt,
    Ez új esztendőben;
    Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
    Jó termést és jó vásárt
    Ez új esztendőben;

    Adjon Isten minden jót
    Ez új esztendőben:
    Zsíros esőt, kövér hót,
    Ez új esztendőben;
    Bő aratást, szüretet,
    Egészséget, jó kedvet
    Ez új esztendőben!

    Adjon Isten minden jót
    Ez új esztendőben:
    Drága jó bort, olcsó sót
    Ez új esztendőben;
    Jó kenyeret, szalonnát
    Tizenkét hónapon át
    Ez új esztendőben!

    Adjon Isten minden jót
    Ez új esztendőben:
    Vegye el mind a nem jót,
    Ez új esztendőben;
    Mitől félünk, mentsen meg,
    Amit várunk, legyen meg,
    Ez új esztendőben!
    https://www.youtube.com/watch?v=aYH5KyPNvCs
    3
  • Echter István "Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, 
    mint a letört karóra a rózsák, 
    rémült szemem csókkal eltakarni... "

    Mindkét carotis műtétem után ezt a verset mondtam el magamnak még az őrzőben, lássam, milyen állapotban vagyok. Az első után minden probléma nélkül ment, a második után - amelyiknél majdnem ott maradtam - már kicsit akadozott, akkor nem is jutottam a végére.

    Itt, most Pilinszky János mondja csodaszépen:

    Babits Mihály - Ősz és tavasz között 

    Elzengett az őszi boros ének. 
    Megfülledt már hüse a pincének. 
    Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre. 
    Ludbőrzik az agyagos domb bőre, 
    elomlik és puha sárrá rothad, 
    mint mezitlen teste egy halottnak. 

    Este van már, sietnek az esték 
    álnokul mint a tolvaj öregség 
    mely lábhegyen közeledik, halkan, 
    míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van! 
    Nem tudjuk már magunkat megcsalni: 
    óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! 

    Leesett a hó a silány földre, 
    talán csak hogy csúfságát befödje. 
    Most oly fehér mint szobánkban este 
    fekhelyünk, ha készen vár megvetve, 
    puha dunnánk, makulátlan párnánk: 
    s mintha a saját ágyunkon járnánk, 

    mint a pajkos gyerekek, ha még nem 
    akaródzik lefeküdni szépen, 
    sétálnak az ágy tetején, ringva, 
    mig jó anyjuk egyszer meg nem unja 
    s rájuk nem zeng: "Paplan alá! Hajjcsi!" 
    Óh jaj, meg kel halni, meg kell halni! 

    Már az év, mint homokóra, fordul: 
    elfogy az ó, most kezd fogyni az új, 
    s mint unt homokját a homokóra, 
    hagyja gondját az ó év az újra. 
    Mennyi munka maradt végezetlen! 
    S a gyönyörök fája megszedetlen... 

    Türelmetlen ver a szivünk strázsát, 
    mint az őr ha tudja már váltását. 
    Idegesen nyitunk száz fiókot. 
    Bucsuizzel izgatnak a csókok. 
    Öreg öröm, nem tud vigasztalni: 
    óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! 

    Olvad a hó, tavasz akar lenni. 
    Mit tudom én, mi szeretnék lenni! 
    Pehely vagyok, olvadok a hóval, 
    mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj. 
    Mire a madarak visszatérnek, 
    szikkad a föld, hire sincs a télnek... 

    Csak az én telem nem ily mulandó. 
    Csak az én halálom nem halandó. 
    Akit egyszer én eleresztettem, 
    az a madár vissza sohse reppen. 
    Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... 
    Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! 

    Barátaim egyenkint elhagytak, 
    akikkel jót tettem, megtagadtak; 
    akiket szerettem, nem szeretnek, 
    akikért ragyogtam, eltemetnek. 
    Ami betüt ágam irt a porba, 
    a tavasz sárvize elsodorja. 

    Száradt tőke, unt tavalyi vendég: 
    nekem már a tavasz is ellenség! 
    Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, 
    mint a letört karóra a rózsák, 
    rémült szemem csókkal eltakarni... 
    Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
    https://www.youtube.com/watch?v=AJ2AKkb8nx8&t=131s
    3
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)