117 éve 1901. május 1.-én született Szerb Antal
"Mert mégis ez volt a legszebb az ifjúságban. Mindenütt jó volt, de a legjobb a könyvtárban. Talán azért, mert többnyire nem dolgozni, nem tanulmányokat folytatni jártam oda, hanem nyaralni. Úgy mentem el délelőttönként a könyvtárba, mint ahogy más a strandra megy. Útközben soha nem ellenőrizték, hogy hány könyvet viszek be és hozok ki. Dicséretemre legyen mondva, nem loptam el egy könyvet sem."
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
"A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született."
"Akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban."
"Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában."
"Az iszonyat nem az éjszaka és a félelem dolgaiban a legerősebb, hanem akkor, mikor fényes nappal bámul ránk valami mindennapi dologból, egy kirakatból, egy ismeretlen arcból, egy fa ágai közül."
"Kifejtette nézetét a magyarok és az írek hasonlatosságáról. - Mind a két nép az ügyesebb szomszéd fojtó gyámja alatt állt évszázadokon át. Mind a két nép nagy volt addig, amíg a zsarnok ellen kellett küzdenie, mind a két nép valahogy zavarba jött, elvesztette az útját abban a pillanatban, amikor megszerezte a függetlenségét."
"Sosem kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni."
"Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja, és még mindig nem tud semmit, mert az ősnyomtatványoknak nincsen címlapjuk. Azután az ember megnézi hátul a kolofont, és akkor látja, hogy egy Caxton van a kezében, egy főherceg, egy pápa! Van-e ember, aki ilyen tökéletességre tudja vinni a diszkréciót?"
"Az egész csoda rút és értelmetlen volt. Természetes úton ilyesmi nem történik. Az ember elveszítheti a sarkantyúit, a felsőkabátját, volt már arra is eset, hogy a kardját, de nem veszíti el a szerelmet! Hacsak nem varázslat útján."
Egy csodálatos novella a sok közül, annyira magamra ismertem benne:
Szerb Antal - Szerelem a palackban
"...Kikereste mûszerei közül a csoda-harapófogót és a kék szemüveget, amellyel meg lehetett látni szellemi lényeket. Majd levette a cipõjét és beosont Lancelot szobájába.
A szobában kis mécses égett. Klingsor a bûvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bõrön, bele Lancelot testébe és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amig a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén és egy kicsi tollseprûvel csiklandozta. Azután elúnta ezt a játékot, ügyesen bebujt a tüdõ lebernyegei közé és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a fínom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére, lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan és a sok erõlködéstõl kidagadtak az erei. De õ nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak.
A Szerelem az ágy szélén ült - ez volt az alkalmas pillanat. Klingsor gyorsan fogta a harapófogót és nyakoncsípte vele a Szerelmet. A Szerelem sikított egyet és elejtette a tükröt."
Egy csodálatos novella a sok közül, annyira magamra ismertem benne:
Szerb Antal - Szerelem a palackban
"...Kikereste mûszerei közül a csoda-harapófogót és a kék szemüveget, amellyel meg lehetett látni szellemi lényeket. Majd levette a cipõjét és beosont Lancelot szobájába.
A szobában kis mécses égett. Klingsor a bûvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bõrön, bele Lancelot testébe és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amig a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén és egy kicsi tollseprûvel csiklandozta. Azután elúnta ezt a játékot, ügyesen bebujt a tüdõ lebernyegei közé és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a fínom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére, lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan és a sok erõlködéstõl kidagadtak az erei. De õ nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak.
A Szerelem az ágy szélén ült - ez volt az alkalmas pillanat. Klingsor gyorsan fogta a harapófogót és nyakoncsípte vele a Szerelmet. A Szerelem sikított egyet és elejtette a tükröt."
Egy nagyon szép gondolat a Pendragon legendából:
"...az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a dolgokban többet látni, mint amennyi nyilvánvaló bennük. Tárgyilagosság... van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást...."
Sokáig ennek az első részére úgy emlékeztem "...az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a párjában többet látni, mint amennyi nyilvánvaló benne..."
De ez a rögeszmékből épített külön világ és a tökéletlen fényjelekkel való érintkezés is nagyon igaz, különösen ebben az internetes világban. Időnként hegyomlásszerű változások lódulnak meg bennem egy-egy régi ismerősre rátalálva - mintha hirtelen visszacsöppennék valami elmúlt időbe, amelyről rajtunk kívül más már nem is tud -, vagy meglátva valakinek a virtuális fényjelét.
"...az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a dolgokban többet látni, mint amennyi nyilvánvaló bennük. Tárgyilagosság... van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást...."
Sokáig ennek az első részére úgy emlékeztem "...az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a párjában többet látni, mint amennyi nyilvánvaló benne..."
De ez a rögeszmékből épített külön világ és a tökéletlen fényjelekkel való érintkezés is nagyon igaz, különösen ebben az internetes világban. Időnként hegyomlásszerű változások lódulnak meg bennem egy-egy régi ismerősre rátalálva - mintha hirtelen visszacsöppennék valami elmúlt időbe, amelyről rajtunk kívül más már nem is tud -, vagy meglátva valakinek a virtuális fényjelét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése