Népirtás, mint idegenrendészeti eljárás?!

Nem csak alapvető fogalmakkal nincs tisztában ez az ember, de ráadásul egy moral insanity is!

A múltkori idétlen elszólásából lett egy csodálatos darab az Örkény Színházban "E föld befogad / avagy nincs számodra hely" címmel az Örkény Színházban, a Mohácsi testvérek írták és rendezték. Nem gondolom, hogy provokatív jelleggel mondja amit mond, időnként elszólja magát. Az is felelős, aki ezt az embert hivatalban tartja!

Ha valaki nem emlékezne rá, a Veritas azaz Igazság történelemkutató intézet vezetője. Ilyen az ő igazsága, ez visszahat és minősíti a többi kutatási eredményüket is!

Péter Hermann

2016. június 24., 22:44

Szakály Sándort nem tartom tisztességes embernek, történésznek pedig végképp nem

HU.BUDAPESTBEACON.COM

„A numerus clausust nem tartom jogfosztó törvénynek” – interjú Szakály Sándorral - Budapest Beacon

A kormányközeli kutatóintézet vezetője vitatja, hogy Hóman Bálint a németek szálláscsinálója lett volna.

4 hozzászólás

Szedő Iván, Falus Péter és Patricia Austin

Hozzászólások

Echter István Újra és újra elő kell venni Márainak ezt a gondolatát (is). Fenti eset nem csak az idézett gondolatokban foglaltakra igaz, hanem ezt is bizonyítja: "...S ez a fajta nem tanul:..."

"...szíve mélyén örökké visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül..."

és a teljes szöveg idézete:

“Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, “mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő “keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “kereszténymagyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.
Mert ez volt a “jobboldaliság” igazi értelme.

S ez a fajta nem tanul: Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rendszer előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül.
S lehetett “előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncél-inggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak saját becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.
A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak”
(Márai Sándor: A teljes napló 1943-1944, 366-367. oldal)

Kezelés

TetszikTovábbi reakciók megjelenítése

Válasz2 éveSzerkesztve

Szedő Iván És még hazudik is.

Kezelés

TetszikTovábbi reakciók megjelenítése

Válasz1 éve

Echter István "Szelíd kezekkel megfogták.
– Élni akarok – mondta Simf.
Fogták szelíd kezekkel."
http://m.168ora.hu/.../szakaly-sandor-tavozasat-kovetelik...

Lázár Ervin: Buddha szomorú

Gyűjtögető

Simf jól látta az elmúló napokat. A napok fittyet hánynak ránk. Beállított egy öregasszonyhoz, szerette volna, ha valamiféle ügynöknek látszik, de az öregasszony azonnal látta, hogy csak a napok múlásával törődik.
– Nincs semmim – mondta –, távozzék!
– Csak egy kulcslyukat, csak egy árva kulcslyukat! – mondta Simf, s az öregasszony felkacagott.
– Vigye, vigye, maga ámokfutó, csak vigye! – s a szívében háromezer polip.
Így kezdődött. A kulcslyukat otthon a sarokba helyezte, sokáig bámulta – elárvult megszállott –, aztán boldogan aludt el, mint aki tudja a sorsát.
Háromszázhetvenhét kulcslyukat gyűjtött össze, ott hevertek szobája legtávolabbi sarkában, érezte, hogy kisszerűség akár még egy darabot is odahordani, de szépen világítottak a kulcslyukak.
Ott állt a gyár tövében.
– A kéménylyuk, az kellene – mondta.
Az overallos emberek összefutottak, orgonahangú beszélgetés, no nézd, a kéménylyukat akarja!
– Egy liter pálinka – mondták, és Simf a kocsmában előguberálta a pénzt, a pénz, a pénz, a pénz, ott eszi a fene, maga is ivott, az emberek a vállát veregették.
Nem számítottak rá, hogy elviszi a kéménylyukat, honnan ismerték volna gyűjtőszenvedélyét?
De másnap hiába kereste útját a füst. Nosza, kéményseprőket neki! De nem találta útját a füst.
– Eladtuk – mondta bűnbánóan egy overallos –, egy liter pálinkáért eladtuk. – A többiek felnevettek: megbolondultál, megbolondultál!
Simfnek hat darabra kellett vágni a kéménylyukat, hogy beférjen a szobába, hat szép, keskenyedő henger, már nem fért tőlük oda a szekrényéhez, sok, sok üreg, sok, sok semmi.
A szívek belseje – gondolta Simf.
De gyűjtött tovább, szobája parkettjén krétajelek. Eddig a háromszázhetvenhét kulcslyuk, eddig a gyárkémény ürege, és itt kábelek lyukja, kutaké, templomtornyok négy fal közé fogott csodája, ó, Simf, te üreggyűjtő, nem látod, az öregasszony hiába szeretné a kulcslyukba tenni a kulcsot, a gyárkéményből nem talál ki a füst, a harangozó nem tud felmenni a lépcsőn, ó, Simf, kegyelmezz! Kegyelmezz magadnak!
De nem kegyelmezett. Székesegyházak belső terét, poharak szabályosan felfelé szélesülő csonka kúpjait, megrepedt madártojások burkába szorult semmiket, íróasztalfiókok belsejét, csak gyűjtötte, csak gyűjtötte Simf.
Már megtelt velük a szobája, tudjátok, bent a sarokban a kulcslyukak mellett gyárkémények belseje, katedrálisok, fiókok, csontok, avar koponyák üregei, Simf kiszorult az előszobába, ott aludt egy gumimatracon, szobájában krétával meghúzott vonalak; eddig a kulcslyukak, eddig a gyárkémények, eddig a…
Ó, Simf!
De gyűjtötte tovább. Harangok ürege, kémcsöveké, ágyneműtartóké, begyűjtötte az áldoztatókelyhek üregeit is, és lassan már nem jutott neki hely az előszobában, kiszorult a lépcsőházba a gumimatracra, mint egy memento.
– No de Simf úr! – mondta neki a házmester. – Miért nem a lakásban alszik?
– Hát éppen ez az – kiáltotta Simf –, nem látja, hogy nem férek be?! Nem látja a gyűjteményemet?
– No de Simf úr!
Szelíd kezekkel megfogták.
– Élni akarok – mondta Simf.
Fogták szelíd kezekkel.Kezelés