Önkormányzati választás - csak elszántaknak!
Józsefvárosban - úgy tűnik - a demokratikus pártok átengedték az önkormányzati választásokon a terepet a létrás embernek. A település jelenlegi polgármestere indíttatva érezte magát a Köztársaság tér átnevezésekor, hogy kivonszoljon egy nagy létrát a térre, és saját két kis kezével húzza át, érvénytelenítse a "Köztársaság" szót.
A MIÉP-es indíttatású Kocsis Máté persze azt nyilatkozta, hogy az MSZP székházat akarta megfúrni, és észre sem vette a Magát Jobbiknak Nevező és gyanús orosz és arab forrásokból finanszírozott párt - ők voltak a névváltoztatás kezdeményezői - nos ezek eszközévé vált. Persze, mondhatják, mi a baj II. János Pál pápával, természetesen semmi, csak éppen ehhez a térhez - ott éltem több mint 20 évig - nem volt semmilyen kapcsolata. És persze kérdezhetjük az előbbi felvetés apropóján - mi baj volt a Köztársasággal?
Lehet, Kocsis Máté már hallott a Kedves Vezetőtől a szabadságnélküli (illiberális) állam koncepciójáról, és csak ennek akart megfelelni, egy kicsit elébe menni az eseményeknek.
Mindegy is mit gondolt, mi motíválta, a tény, hogy személyes ügyévé tette a "Köztársaság" szó nyilvános érvénytelenítését elegendő kellett volna legyen a demokratikus pártok hatékony összefogására.
Gyakorlatilag nem volt kampány a kerületben, szerintem a választópolgárok nagy része a szavazófülkében tudja meg kik a képviselőjelöltek az ő választókerületében, hacsak nem annyira elszánt, hogy megnézze a választás.hu oldalon. Igaz, ott a néven, jelölő szervezeten, a regisztráció idején kívül mást nem tudhat meg. Pedig most lehetett volna igazán programokat írni, hiszen a legalapvetőbb demokratikus jogok visszaállítása nagyon is időszerű feladat mindannyiunk számára!
xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése