Bevallotta, el akarták titkolni, de nem sikerült. Értékelése szerint "a jogállami korlátok működnek", azaz nem volt véletlen sem a szabálytalan pénzköltés, sem annak törvénybeni elzárása a nyilvánosság elől, de még a pénzszórás fedezetének törvényhozási és jegybanki eszközökkel való megteremtése sem, bármennyit is iparkodtak ez ügyben, a végén kiderült van jogállam Magyarországon! Persze, egy kormányzatnak nem ilyen próbálkozásokkal kellene ezt bizonyítania, eszébe se kellene, hogy jusson!
A kudarcból nem okultak, ennek ellenére továbbra is kétségbeesetten próbálják Matolcsy pénzszórását mentegetni. Az illiberális (szabadságnélküli) államot buzgón építő orbán például hangosan kacag rajta.
Sajátos, ahogy lendületbe akarják hozni a jogállamot! Egyenlőre mindent megtesznek annak lebontásáért, innen szép a győzelem. Védd magad polgári demokrácia, ha nem bírja már, úgy kell neki, úgyis olyan kis csenevész volt! Majd azt mondják, nem kár érte!
Kovács Zoltán videó, mint mindig, csak erős idegzetűeknek!
A videóból azt is megtudhatjuk, nincs itt semmi probléma, csak próbára tették az MNB-s alapítványoknak juttatott pénzzel és azok pénzszórásával a jogállamot.
Az arrogancia, a cinizmus, a politikai gengszterizmus önvallomásának legszebb példánya...
Csak a jelenet
A riport a youtube-on
MNB-pénzek: "Önök ezt el akarták titkolni." "De sikerült?"
Havas Henrik műsorában:
„De sikerült?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése