"...meg-megállva.."
Annak idején, amikor ezt hallottam, vagy eszembe jutott, arra gondoltam, meg-megáll az ember, mert elgondolkodik, emlékezik.
Egy ideje tudom, meg-megáll azért is, mert tehetetlennek érzi ,magát, mert akadályoztatva van, mert nem teheti azt, amit a szíve, a természete, vagy a napok sodrása diktálna.
Mintha a levegő egy hatalmas szelete eltűnt volna, meg kell tanulni a maradékkal élni. A fájdalom nem szűnik meg, csak hozzászokik a lélek.
És nem csak az ünnepnapok üresednek ki, nincs kit felkeresni, felköszönteni, a hétvégék is bizonytalanok, nincs a dilemma átmenjek-ne menjek, elmaradnak a napi telefonhívások, a beszélgetések, emlékezések, az apró kis gondoskodások is.
Hogy tetszik lenni? Hogy vagy kisfiam?
Egy éve - 2017. április 7.-én - temettük el Édesanyámat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése