Régebben a mozikban valami felszabadult, dévaj jókedv lett úrrá a nézők egy részén, amikor a filmen valaki elkáromkodta magát. A szilaj nevetgélésnek általában semmi köze nem volt az éppen látott jelenethez. Mintha egy gátlást eltöröltek volna, ezután nyilvánosan ezt is szabad.
A politikát is egyre többen a közönségesség terepének tekintik. A Fidesz pátere még csak közvetlen és jópofa akart lenni, amikor a biciklinek az ő túltolásáról papolt. Igaz, úgy folytatta, talán túl gyorsak voltunk, azaz semmit nem bántak meg, semmit nem rontottak el, folytatják az eddigieket, csak némileg lassabban, tovább a "lenini úton", már ahogy ezt az utat ők elképzelik.A nagyérdemű azonnal felkapta, boldog volt, hogy ezentúl ő is ezt a sekélyes és idétlen hasonlatot használhatja, példa volt rá, hogy lehet. Fárasztó lett volna azon elgondolkodni, mit is mondott őtiszteletessége valójában.
Egy napon a Fidesz eszének titulált valaki nemes egyszerűséggel hímivarsejtnek minősítette főnökét, amivel sokak tetszésével és egyetértésével találkozott, leginkább azokéval akik egyébként képtelenek mondanivalójuk ennél bővebb kifejtésére, árnyaltabb fogalmazásra. Meg is alapította sokak örömére a "G" napot.
Az Országgyűlés házelnöke, sokak bajszos főházmestere, és örökké morgó pedellusa a napokban "Ki a hímvessző ez?" fordulattal kérdezett rá egy több ciklus óta képviselőtársa nevére, igaz ő sem sokat adott a fogalmazásra, hanem ennek a szónak egy egy szótagból álló közönséges változatát alkalmazta, nyilván ennél több nem fért bele az ő kicsi fejébe nekije.
"....lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon..."
A közönségesség, az alpári gondolkodás és beszédmód aztán szépen - az eddiginél is nagyobb - teret nyer, szép lassan nem is lesz komoly ember az, aki nem káromkodik, mint a sártengerben elakadt kocsis.
Korábban beszédpótléknak ott volt az "izé", sokan egész mondatokat képesek voltak "végigizélni", azt sem volt épületes hallgatni.
Én szólni szoktam, ha például buszon, villamoson, metrón valakinek nem jut eszébe, mit is akart mondani, és addig is időkitöltésül káromkodik egyet, kettőt, akárhányat. Megkérem, próbálja meg káromkodás nélkül, és újbóli és újbólii meglepetésemre sikerülni szokott nekik.
Egyszer fordult elő, hogy népiesre váltottak, röpködtek az "Azt a kiskésit!", "Tyhű a teremburáját!" "Ebugatta", "Azt a rézfánfütyülő rézangyalát" és más hasonlók, ez legalább szellemes volt.
A múlltkorjában egy fiatalember beszélt egy hölgyhöz, talán így akart neki imponálni, talán ő is küzdött a kifejezés nehézségeivel és rendre hozzáfűzött a mondataihoz egy-egy káromkodást. Amikor megkértem, próbálja meg enélkül, nagyon bánatosan, egy semmiről sem tehető ártatlan lélek őszinte feljajdulásával mondta: - Miért, mások nálam sokkal durvábban tolják?
xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése