Fülöp Viktória oldaláról: "Parászka Boróka szíves közlése
A magányok mindent megoldanak! Ma tíz perccel azután mondta nekem ezt egy férfi, hogy hosszas cipősikálás, krákogás után bekopogott hozzám: "Jónapot kívánok, jöttem, hogy megcsináljam a plitáját" - köszönt rám, végigmért kissé fixírozva, majd a vállam mögött a lakást kémlelte. A gyerekekkel voltam otthon, összerezzentem, vajon hallják-e. " Tudja, a plitáért jöttem. Nem maga hívott, hogy nem forrósodik?". Nyakig gomboltam magamon az otthonkát, de nem várta meg, amíg zavaromban tollászkodom. Mit is mondhatnék erre a nem forrósodásra? Magabiztosan félretolt, és az előszobából rögtön a konyhába lépett, mint aki tudja, hogy mi hol van az ilyen háztartásokba. Szóval ez a hideg plita - mutatott a kályhára. Még mindig csak bólogatni tudtam, pedig két nappal korábban én kotortam elő a telefonszámot egy szaknévsorból, amin ez a krákogó férfi bejelentkezett. Körülményesen, románul kezdtem magyarázni a telefonba, hogy elromlott az elektromos sütő, a ler, de nem várta meg, hogy befejezzem az első mondatot. lebuktam, mint mindig a kiejtésemmel. "Tessék csak mondani nyugodtan magyarul, majd arra megyek, ha lesz ott turám". Lett turája felénk, pillanatok alatt szétkapta a kályhát, amit hónapok óta hiába próbáltam különböző cégekkel megcsináltatni. Ahogy a csavarokat, alkatrészeket szedte szét, folyamatosan beszélt. Azonnal felismerhető beszédhibákkal és hangkészlettel: rövid magánhangzók, reccsenő mássalhangzók, és önkényesen képzett főnevek. Mint az a kevés szász, akikkel néha össze lehet még futni nálunk. "Tetszik tudni, a népek mindent hoznak vissza Németből, mer asziszik, hogy ott milyen kálitét van. De tessék megnézni ezt a plitát. Ez acél? Ez nem acél kérem. Ez pelé! Pelé, ahogy mondom. Hiába írják rá, hogy Made in Germany azt ottan már a német nem használja. Csak mi gájnerkedünk itten vele. Szekondhend kálitét, az jut nekünk!" Ő is kiment Németbe a rokonokhoz, magyarázza, de aztán vissza is jött ide, mer minek maradna? Egy ilyen meszeriás mint ő, kidolgozza ott a belét, a firmáknál, de a tudására, arra nincs szükség. Németbe a népek megvesznek mindent újan, használják egy darabig aszt eldobják, vagy elajándékozzák. Én meg, tetszik tudni, bütykölgetni szeretek, megcsinálni a régi dolgokat, nem az indusztriál munkát szeressem. "A magányok sok mindent megcsinálnak, amit más nem" - magyarázta derékig hajolva a kibelezett sütőbe. (A sütőt nagyszülőktől hozott szóval egészen addig neveztem lernek, amíg egyszer ezért Budapesten ki nem röhögtek.) Elrévedt a tekintetem a decemberi esőben ázó diófa, majd a Somos tető felé. Hullott gyümölcsök, gémberedett rágcsálók után arra kószál néhány eltévedt őz, róka. Vajon, mire képesek a magányok? - morfondíroztam magamban, szász beszélgetőtársam adott ki nem mondott kérdésemre választ. "Ne még mind menjen maga is indusztriálokhoz. A magányok olyasmit is megszerelnek, amivel a nagy firmák nem foglalkoznak. Fog ez a plita forrósodni!" - mondta. Búcsúzáskor panaszkodott egy kicsit. "A magányoknak sem könnyű azért, kérem, hol van kománda, hol nem. Ezt a kis folkszvágent is, nem még a saját pénzemből vettem, hanem a família küldte Németből. Kicsit rozsdásodik itt, ott de baj az, ezeken a román utakon? Ragasztottunk rá ilyen kis virágokat, a feleségem szeresse, oszt nem látszik a rozsda. Hercig! - lassan, pöfögve távolodott ma a szász, aki azért maradt Erdélyben, mert bütykölni szeret. És mert magány."
xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése